A szobafestés színei 2014-ben

A szobafestés színei 2014-ben
Szobafestés

A szobafestés színei 2014-ben
A szobafestés színei 2014-ben
Lakásfestés előtt mindig felmerül a kérdés, hogy milyen színű legyen a szoba. A felújítást mindig a festéssel szoktuk kezdeni és a szín kiválasztása mindig nagyon nehéz. Az egyedi igényeket mindig meghatározza az, hogy egy helyiség a végén milyen árnyalatban pompázik. A színpszichológia igazán komoly tudománynak számít a szobafestés területén. A falak színei nemcsak esztétikailag nyújtanak fontos szerepet, hanem a lelki világunkra is nagy hatással vannak. Nemcsak látni szoktuk a színeket, hanem érezni is. Mindenegyes színnek megvan a saját maga jelentése. A világosabb színek tágítják a teret, míg a sötétebbek éppen ellenkezőleg viselkednek. A piros emeli a pulzusszámot, magabiztossággal tölti el a lakókat, szenvedélyes, sokak szerint talán túl erőszakos. A kék a felhők, a vizek világába visz. Csökkenti a stresszt és nyugtat. A lila tulajdonképpen a kék és a piros keveréke. Ennek a két színnek a hatásait keresztezi. A zöld a természet színe így pihentető színként szokták emlegetni. Álmatlanság ellen is igen kiváló. A sárga a Nap színe, mindenkit mosolyra derít. Szellemi tevékenységeknél élénkít, tanulásra nagyon jól használható alapszín. Gyermekszobákhoz szokták választani. A narancssárga a piros és a sárga szín tulajdonságait ötvözi. A barna határozottan földszín. Nyugtat és frissít, a kényelem és az egyszerűség jele. A fekete negatív érzelmi hullámokat vált ki, így ha lehet, akkor használjuk óvatosan. A fehér a tisztaság jelképe, feszültségoldó hatású. Túl sok fehér azonban ridegséget áraszt.

A szép szobafestés alapszabályai
Szobafestés
Szobafestés előtt jól meg kell választani a színeket

Milyen színű legyen a lakás? Festés előtt mindig nagy gondot okoz az, hogy milyen színűek legyenek a falak, hiszen nem kis befektetésnek számít és rendszerint hosszú évekre tervezzük. A pazar látvány mindenki számára fontos, így a szín kiválasztását az egyedi igények is befolyásolják. A színek hatással vannak a mindennapjainkra, így …

A szép szobafestés alapszabályai
Szobafestés
A szép szobafestés alapszabályai

Szobánk festése előtt érdemes betartani egy pár alapszabályt és annak alapján nekikezdeni a munkának, hiszen nemcsak hatékonyabb lesz az eredmény, hanem hamarabb is végzünk a munkával. Első lépésként szedjünk mindent össze a szobába. Dobozoljuk a kisebb kiegészítőket. A kisebb bútorokat hordjuk ki a szobából. A nagyobb bútorokat toljuk egymás mellé …

Szobafestés tanácsok kezdőknek
Szobafestés
Szobafestés tanácsok kezdőknek

Lakásunk festése előtt érdemes átlapozgatni azokat az oldalakat, ahol hasznos információkat találunk azzal kapcsolatosan, hogyan is kell hozzáfogni a festéshez, hogy az ne csak szép, de tartós is legyen. A festési tanácsokat meg kell fogadni, hiszen nélküle, akár évente újra nekiállhatunk a festésnek. Szobafestés előtt legelőször is fontos kiválasztani a …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close