Szobafestés gyakori hibái

Szobafestés gyakori hibái
Szobafestés

Szobafestés gyakori hibái
Szobafestés gyakori hibái
Ha otthon, házilag szeretnénk felújítani a lakásunkat, akkor érdemes alaposan utána nézni, hogyan is kell falat festeni. Ha nem akarunk szakembert hívni, akkor mindenképpen tudni kell azt, hogyan is kell úgy nekiállni a feladathoz, hogy az hosszútávon is szép és eredményes legyen. Szerezzük be a megfelelő kellékeket is. A szobafestés gyakori hibáit mindig lapozzuk át, hogy még véletlenül se kövessük el ezeket. Nem szabad kapkodva dolgoznunk. Az igényes munkához idő kell. Az alapozás, festés lépéseit be kell tartani, semmit nem szabad elsietni. Az előkészítés, megfelelő alapanyagok kiválasztása után, a festendő felületet kell megvizsgálni. A repedéseket, táskás vakolatokat ki kell javítani és csak ebben a pillanatban lehet elkezdeni az alapozást. A megfelelő színválasztásra ne sajnáljuk az időt. Vigyünk haza különböző színmintákat és nézegessük napokig is, ha kell. Vegyük figyelembe a helyiségben lévő tárgyakat, a fényviszonyokat. Kiegészítő színekben is kell gondolkodni. A mennyezet lehet teljesen más árnyalatú is. Nem kell feltétlenül a trendeknek megfelelő színeket választani, főleg akkor, ha az egyáltalán nem egyezik az elvárásainkkal, stílusunkkal. Alaposan számoljuk ki, hogy mennyi festékre lesz szükségünk. Kevert színeknél ez különösen fontos adatnak számít. Számoljunk azzal is, hogy sok esetben egy réteg nem is elég, így jobb duplán számolni. Gondoskodjunk mindig tartalékról is, amit egy jól záródó dobozba tudunk tenni. A kisebb hibákat így, akár azonnal ki tudjuk javítani.

A szép szobafestés alapszabályai
Szobafestés
Szobafestés előtt jól meg kell választani a színeket

Milyen színű legyen a lakás? Festés előtt mindig nagy gondot okoz az, hogy milyen színűek legyenek a falak, hiszen nem kis befektetésnek számít és rendszerint hosszú évekre tervezzük. A pazar látvány mindenki számára fontos, így a szín kiválasztását az egyedi igények is befolyásolják. A színek hatással vannak a mindennapjainkra, így …

A szép szobafestés alapszabályai
Szobafestés
A szép szobafestés alapszabályai

Szobánk festése előtt érdemes betartani egy pár alapszabályt és annak alapján nekikezdeni a munkának, hiszen nemcsak hatékonyabb lesz az eredmény, hanem hamarabb is végzünk a munkával. Első lépésként szedjünk mindent össze a szobába. Dobozoljuk a kisebb kiegészítőket. A kisebb bútorokat hordjuk ki a szobából. A nagyobb bútorokat toljuk egymás mellé …

Szobafestés tanácsok kezdőknek
Szobafestés
Szobafestés tanácsok kezdőknek

Lakásunk festése előtt érdemes átlapozgatni azokat az oldalakat, ahol hasznos információkat találunk azzal kapcsolatosan, hogyan is kell hozzáfogni a festéshez, hogy az ne csak szép, de tartós is legyen. A festési tanácsokat meg kell fogadni, hiszen nélküle, akár évente újra nekiállhatunk a festésnek. Szobafestés előtt legelőször is fontos kiválasztani a …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close