Szobafestő – a festés mestere

 

Sokan gondolják úgy, hogy egy szobát kifesteni egyáltalán nem nagy durranás, bárki képes lehet rá. Csak ki kell választani a megfelelő meszelőt, ecsetet, spaklit, kaparót, glettelőt, létrát, glettet és festéket, szobafestőre már nincs is szükség, indulhat a festés! S, a nagy hévvel elkezdett munka bizony egyre-másra akadályokba ütközik, s a végeredmény valóban nem olyanra sikerül, mint amilyet elvártak volna. Mert egy valami hiányzott: a szakértelem, a szakmai furfang.

A szobafestő nem hiába tanul legalább három évet a szakmunkásképzőben ahhoz, hogy minden olyan elméleti és szakmai tudás birtokába kerüljön, ami a szobafestéshez, a tökéletesen elvégzett minőségi, és esztétikai munkához kell. Még így is kijelenthetjük, csakis a gyakorlat teszi a mestert. A szobafestő esetében pedig ez hatványozottan így van.

A szobafestő emellett számtalan egyéb tulajdonsággal is kell rendelkezzen, ahhoz, hogy munkáját az ügyfél megelégedésére tudja elvégezni, ugyanakkor önálló döntéseket tudjon hozni, s ha szükséges segítse ügyfelét tanácsokkal. Valamint elengedhetetlen az igazi szobafestő habitusából a kreativitás, az ötletesség, színérzék, és esztétikai érzék. Határozott véleménnyel kell legyen a vállalt munkáról, nem utolsó sorban az ügyféllel való kommunikációban pedig maximálisan rugalmas.

A szobafestő amennyiben csapatban, segédekkel dolgozik a munkaszervezést is magára kell vállalja. A munka hatékony leosztása nagyban segítheti a határidő betartását, valamint az ügyfél olyan szintű megelégedését, ami arra is kiterjed, hogy a szükségesnél nagyobb piszkot és port nem hagy maga után, sőt a munkavégzéssel járó járulékos takarítást is elvégzi.

A szobafestő szakma láthatjuk, nem csak a munkaeszközök vásárlásából és magából a meszelésből áll. A szakmának vannak még olyan mellékes, ám nem elhanyagolható ismeretei is, ami gyakorlással, a szakma iránti tisztelettel sajátítható el, és hasznosítható sikerrel. S, egy szobafestőnek pedig a legnagyobb sikere az, ha a következő felújításkor is őt bízzák meg a lakás, vagy a ház kifestésével.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close