Kreatív játékok a tehetséges csemetéknek

Webáruház
Kreatív játékok
Kreatív játékok

Azt mondják, hogy az ember soha ne fogja vissza a kreativitását, ez a kicsik esetében talán még nagyobb igazság, hiszen az esetükben játék közben, próbálkozások által lehet rájönni arra, hogy mihez is van tehetségük. A kreatív játékok fejlesztik a gyerekek kézügyességét és kreatív képességeit is.

Ez az internetes áruház igen sokféle játékot forgalmaz, közöttük kreatív játékok sokaságát is, például gyurmákat, rajztáblát, vasalható gyöngyöket, különböző zenélő darabokat, hangszereket egyaránt. Érdemes ellátogatnia ide, amennyiben játékot szeretne vásárolni a csemetéje számára, mert garantáltan találni fog olyat, aminek nem tud majd ellenállni.

Egy dolgot viszont nem ígérhetünk meg Önnek, mégpedig azt, hogy könnyű lesz választani, hiszen szinte végtelen a kínálat. A termékek mind nagyon jó minőségűek és remek áron szerezhetőek be. A kreatív játékok közül, ajánljuk például a Tini Nindzsa Teknőcök gyurmát, amivel a kicsi létrehozhatja kedvenc figuráját, ráadásul a dobozban részletesen szemléltetve vannak az alkotás lépései.

Prémium mikroplüss anyag a Szakatex méteráru nagykernél
Webáruház
Prémium mikroplüss anyag a Szakatex méteráru nagykernél

Prémium mikroplüss anyagok a Szakatex-nél: puha, tartós textíliák, divatos minőség egyedi választékban.

Sapka kötés
Webáruház
Sapka kötés gyorsan és egyszerűen

A sapka kötés számít talán a legegyszerűbb és leggyorsabb folyamatnak. Azonban itt is oda kell figyelni a részletekre. Többek között arra, hogy milyen fonaltípust választunk. A sapka kötés a diagramnak és a szöveges leírásnak köszönhetően, némi tudással könnyebb lesz, mint gondolnánk. Tündér sapka elkészítéséhez például nem lesz szükségünk zoknitűre a …

vékonyvakolat
Webáruház
Egyszerűen alkalmazkodik a különféle felületekhez a vékonyvakolat

A vékonyvakolat egy olyan, igen gyakran alkalmazott építőipari anyag, ami elsősorban a belső és külső felületek simítására szolgál. Nem mellesleg ezek esztétikai megjelenésének javítására, illetve az időjárás elleni védelmére is teljesen beválik. Az egyik legfontosabb tulajdonság a vékonyvakolat esetében, hogy rendkívül vékony rétegben alkalmazható, általában 1-5 milliméter vastagságban. Ez lehetővé …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close