A sajátos ír whisky

Szolgáltatás
Whisky
Whisky

Sokan, amikor Írországra gondolnak, vagy ez az állam kerül a beszélgetés központjába, egyből az egyedülálló alkoholokra, a hagyományos pubokra és a véget nem érő mulatozásokra gondolnak. Az országban a whisky a tradicionális ital, de természetesen, ezenkívül is vannak olyan alkoholos nedűk, amelyek mindenképp ehhez a nemzethez köthetőek.

Az előbb említett egyedülálló italt tekintve fontos tudni, hogy azt háromszor párolják le, tradicionális kisüsti lepárlást használva. Manapság azonban igen elterjedt a kevert whisky lepárlótornyot alkalmazó megoldása is, amelyik mindig folyamatos módon történik. A törvények, nem meglepő módon, előírják, hogy az ír whisky csakis ebben az országban állítható elő úgy, hogy azt legalább három évig fahordóban kell érlelni.

Sokszor azonban egyes gazdák, gyártók ennél négyszer hosszabb ideig hagyják az érlelést. Érdekességként nem árt tudni az ír whisky tekintetében, hogy gyakran a malátát nem tőzegfüsttel szárítják. Ennek a típusát illetően igen ismertek a singla malt, grain, a blended és a pure pot változatok is.

Ingatlan elbirtoklás: 15 év után szerezhet tulajdonjogot – szakértői útmutató
Szolgáltatás
Ingatlan elbirtoklás: 15 év után szerezhet tulajdonjogot – szakértői útmutató

Ingatlan elbirtoklás: 15 év után szerezhet tulajdonjogot. Feltételek, buktatók és sikeres eljárás – szakértői útmutató.

Rendkívüli ellentmondás fizetési meghagyás ellen - Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda
Szolgáltatás
Rendkívüli ellentmondás fizetési meghagyás ellen – Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda

Rendkívüli ellentmondás a fizetési meghagyás ellen? Ismerd meg a feltételeket, határidőket és a sikeres jogorvoslat lépéseit. Ügyvédi tanácsadás.

Műszeres csőtörés bemérés a Nívógáz Hungária Kft.-vel
Szolgáltatás
Műszeres csőtörés bemérés a Nívógáz Hungária Kft.-vel

Műszeres csőtörés bemérés bontás nélkül, centiméteres pontossággal. Fedezze fel a modern technológia előnyeit a hagyományos módszerek helyett!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close