Mit jelent a vendéglátósok kötelező adatszolgáltatása? Ezekről érdemes tudni

vendéglátás adatszolgáltatásnál
Szolgáltatás

A turisztika területén, Magyarországnak van mit a tejbe aprítania. Voltaképpen arról van szó, hogy hazánk kiváló adottságokkal rendelkezik, amiket okosan kihasználva, könnyen a régió vezetői közé emelkedhet. Rengeteg a látványosság, a pihenésre való lehetőség. Bár nincsenek nagy hegyek, a medence jellegből adódóan, viszont olyan kiváló fürdők állnak rendelkezésre, ami önmagában vonzó tud lenni. A nyugati turisták mindig örömmel keresik fel a békés környezetet és nem csupán azért, mert a fizetésükhöz képest olcsók a körülmények.

A célkitűzések tehát adottak, minél több vendégéjszaka elérése a különböző régiókban. Ehhez viszont fontos az adatokat minél jobban átlátni és kezelni. Nem elég azokat csak évente egyszer begyűjteni, mert ez nehezebbé teszi a statisztika felállítását és az arra való gyors reagálást. A digitális rendszereknek hála, már van mód a folyamatos nyomon követésre és az értékek valós időben történő értelmezésére. Itt kerül előtérbe az NTAK. A Magyar Turisztikai Ügyönség által felállított adatkezelő szoftvere 2019-ben kezdte meg működését és először a szálláshelyekre volt kötelezve.

A tervezettek szerint, 2023 július 1-től a vendéglátó egységek sem maradhattak ki a fontos adatok szolgáltatásából. Az eredetileg az év elejére tervezett élesítése a rendszernek féléves haladékot kapott, de jó hír, hogy bevezették a sávos aktiválást. A viszonylagos zökkenőmentesség érdekében, kezdetben csak az éves 100 millió Forintnál nagyobb bevétellel rendelkező cégeknek kellett júliustól belépnie, míg ezen érték alatt újabb féléves haladék áll rendelkezésre. Azon egységek pedig, ahol a 12 millió Forintot nem éri el a bevétel mentesülnek a teher alól.

A különböző szoftverszolgáltató cégek, mint a CMO is kiváló rendszereket dolgoztak ki, amiken keresztül egyszerűen meg lehet felelni az előírásoknak. Több opció áll rendelkezésre, a komplex vendéglátó szoftvertől kezdve, egészen az e-pénztárgép applikációig. Ez is fontos a vendéglátás adatszolgáltatásnál. Látogass el a cmo.hu weboldalára és találd meg azt a csomagot, ami leginkább támogatni tudja majd az üzletedet a jövőben és ezzel a fejlődés útjára léphetsz!

klasszikus koncertek
Szolgáltatás
A klasszikus koncertek időtlen varázsa

Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy a klasszikus koncertek nem csupán zenei előadások, hanem ünnepélyes események, ahol a zene és a művészet magas szinten egyesül. A zene évszázadok óta jelen van az emberi kultúrában és még ma is mélyen megérinti a hallgatók lelkét. A klasszikus koncertek egész évben látogathatók sokak nagy …

autózás és biztosítás
Szolgáltatás
Nyári autózás és biztosítás: hogyan készülj fel a szezonra anyagilag is?

A nyári időszakban a szezonális sajátosságok miatt a biztosítás átgondolása éppen olyan fontos, mint az autó műszaki felkészítése. Ahogy beköszönt a jó idő, sokan kelnek útra hosszabb-rövidebb kiruccanásokra, legyen szó belföldi utazásról vagy külföldi nyaralásról. A napsütés, a szabadság érzése és a száraz utak csábítóak lehetnek, de nem szabad elfelejtened, …

pompom
Szolgáltatás
A pompom a vidámság jelképe

A pompom a kézimunka, illetve a dekoráció világában rendkívül népszerű és bár sokféle célra felhasználható, leginkább vidám kiegészítőként ismert. Szinte bármilyen anyagból elkészíthető, de a legtöbb esetben fonalból, valamilyen szövetből és műanyag gyöngyök felhasználásával kerül előállításra. A pompom tökéletes ajándék, a sapkák, sálak, táskák és takarók díszítésére remek alternatíva.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close