Megtakarítás tanácsadás – Mit kell tudnom a nyugdíjbiztosításról?

nyugdíjbiztosítás
Szolgáltatás

A jövő nincs kőbe vésve, de ez nem mindig jó dolog. Ennek eredménye az az óriási bizonytalanság, amit gyakran mesterségesen tartank fenn. 30 évvel ezelőtt is nehezen lehetett előre látni, de ma még inkább bonyolult a helyzet. Senki nem merne néhány évnél többet megjósolni, mivel olyan dinamikusak a gazdasági mozgások. A világrend egyre jobban változik és ennek következtében fokozódik a káosz. Ki gondolta volna, hogy 2 teljes évre az egész világgazdaság leáll egy járvány miatt? A háborúk globális hatásai is folyamatosan érződnek. Ahogy a nagyhatalmak egymással versengenek, az átalakítja a piacgazdaságot.

Az energiahordozók drágábbak lesznek és a nyersanyagok értéke folyamatosan emelkedik. Mindez csak azt az alapfelvetést erősíti, hogy gondoskodni kell megfelelő mennyiségű tartalékról. Bár egy államcsőd esélye minimális, de sohasem lehet tudni mi következik be, ezért amennyiben van lehetőség tartalékot képezni, akkor azt jobb megragadni mihamarabb. Itt kerül máris képbe a nyugdíjbiztosítás, mint az egyik a 3 nagy öngondoskodási formából, amit a Magyar Állam komolyan támogat. Ennek részleteiről a grantis.hu oldalon lehet érdemben tájékozódni.

A kínálat igen széleskörű a nyugdíjbiztosítások terén, mert számos intézmény kínál különféle opciókat. Nem szabad tehát a legelsőre rábólintani, amelyik szembejön. Érdemes kikérni független szakemberek véleményét a témában. A Grantis munkatársai 11 biztosító 43 termékét listázzák, ezek között már biztosan elérhető olyan konstrukció, ami megfelel az igényeidnek.

De miért éppen a nyugdíjbiztosítás? Azért mert átlátható, adójóváírás kérhető rá, tartalmaz kiegészítő opciókat, amik a nyugdíjkorhatár elérte előtt fizetnek, amennyiben rokkantság vagy haláleset áll fenn. Természetesen a betenni kívánt összeg mellett, itt az idő ugyanúgy döntő jelentőséggel bír. Minél hamarabb kezdesz el takarékoskodni, a felhalmozódó összeg annál nagyobb lesz, amire még rájön a kamat, de ez a biztosítás típusától nagyban függ. Amennyiben még van hátra legalább 10-15 éved, akkor nem késő belevágni, hiszen ki tudja mit hoz magával a jövő.

vendéglátás adatszolgáltatásnál
Szolgáltatás
Mit jelent a vendéglátósok kötelező adatszolgáltatása? Ezekről érdemes tudni

A turisztika területén, Magyarországnak van mit a tejbe aprítania. Voltaképpen arról van szó, hogy hazánk kiváló adottságokkal rendelkezik, amiket okosan kihasználva, könnyen a régió vezetői közé emelkedhet. Rengeteg a látványosság, a pihenésre való lehetőség. Bár nincsenek nagy hegyek, a medence jellegből adódóan, viszont olyan kiváló fürdők állnak rendelkezésre, ami önmagában …

napelem inverter
Szolgáltatás
A napelem inverter elhelyezésének a menete

Nélkülözhetetlen szerepe van a napelem rendszerben az inverternek, hiszen ez alakítja át váltakozó árammá az egyenáramot, amit a napelemek megtermeltek. Nem mindig könnyű feladat az inverter elhelyezése, ennek során több szempontot is figyelembe kell venni. Az stnapelem.hu weboldalon erre is kitérnek. Ajánlott úgy elhelyezni, hogy szerelés, karbantartás céljából legyen hozzáférhető. …

afrikai utazás
Szolgáltatás
Hasznos tudnivalók egy afrikai utazás előtt

Afrikába szeretnél látogatni? Sok mindent végig kell gondolni egy afrikai utazás előtt. Ha a legelső utazásodat tervezed ide, az csodálatos élmény lehet, de ugyanakkor ijesztő is, mivel biztosan fogalmad sincs, mire számíthatsz egy akkora kontinensen, mint Afrika. A kontinensen nincs két egyforma vízum, ami garantálja az ingyenes belépést minden országba. …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close