Ötletes marcipán figurák kaphatóak

Webáruház
Marcipán tortadísz
Marcipán tortadísz

A torták díszítéséhez nagyon kedvelt anyag a marcipán. Az ebből készült masszák és a marcipán figurák háromszoros marcipánból készülnek. Ez azt jelenti, hogy egy rész őrölt mandulához három rész cukor kerül. Az ilyen marcipán figurák hosszú ideig elállnak. Jelenleg a kínálatunkban ötven fajta előre elkészített figura kapható. Elsősorban a gyermekeknek való darabokat kínáljuk, de a felnőtteknek illetve ünnepekre készülő torták díszítésére valók is vannak közöttük. Az élénk színű marcipán figurák különféle nagyságban elérhetőek. Aki mégsem találja meg a számára megfelelőt, az még mindig készíthet önállóan, a készen kapható színes marcipán masszából valamilyen formát, illetve önállóan festhet a natúr masszából. Ezek a masszák negyed kg-os kiszerelésben kaphatóak. Tehát már néhány megvásárlásával megalkothatjuk a kívánt díszítést. A készen kapható figurák között vannak vicces darabok, de vannak kimondottan lányoknak és fiúknak valók is. Több figura vásárlásával egy kis történetet is kialakíthatunk a tortán. 

HDMI 2.1 kábel: a modern házimozi és játékok alapja – Kácsa Audió megoldások
Webáruház
HDMI 2.1 kábel: a modern házimozi és játékok alapja – Kácsa Audió megoldások

Fedezd fel, miért elengedhetetlen a HDMI 2.1 kábel a modern házimozikhoz és játékokhoz. Szakértői tanácsok és minőségi megoldások egy helyen.

locsolótömlők
Webáruház
Miért töltenek be egyre fontosabb szerepet a locsolótömlők?

A száraz időszakok komoly kihívást jelentenek a dísznövényeknek, a gyepnek és a veteményesnek, itt jönnek képbe a locsolótömlők, amik elhárítják a problémát. Napjainkra olyan alapvető eszközökké váltak, amik jelentősen megkönnyítik a rendszeres és hatékony öntözést. A megfelelő vízellátás nemcsak a növények fejlődésére van kedvező hatással, hanem hozzájárul a kert esztétikus …

Akciós matracok: hogyan választ okosan az ideális alvásért a Netmatrac
Webáruház
Akciós matracok az ideális alvásért a Netmatrac Webáruházban

Akciós matracok között böngészve találd meg az ideális alváshoz! Szakmai útmutató a matracválasztáshoz, típusokhoz és alvástrendekhez.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close