A Fat Phoenix különleges produkciója

Szórakozás
Egyedül a Fat Phoenix!
Egyedül a Fat Phoenix!

Ez a csapat egy olyan produkciót adott elő a legutóbbi adásban, ami meglepte a mentorokat. Az egyik mentor ismert dalát adta elő a csapat, ami megnyerte a mentorokat. A Fat Phoenix az X faktor egyetlen csapata, hiszen legutóbb a másik csapatnak is el kellett hagynia a versenyt. Kétségtelen, hogy ez a verseny egyre jobb produkciókat vár el a versenyzőktől, ugyanis minden héten távoznia kell egy versenyzőnek. A Fat Phoenix az X faktor műsorában kiváló produkciót adott elő, ami egy feldolgozás volt. Nemsokára újra láthatjuk a versenyzőket, amikor egy újabb feldolgozást adnak elő. A Fat Phoenix az X faktor műsorában eddig magabiztosan teljesített. Nemsokára megtudjuk, hogy a következő adásban is sikerül-e elnyerniük a mentorok és a nézők tetszését is. A műsorban már csak nyolc versenyző léphet színpadra, és ezen a héten is távoznia kell egynek. A verseny hétről-hétre jobb produkciókat vár a versenyzőktől, hogy megtudhassuk ki az a versenyző, aki majd megnyeri a műsort. Érdemes nyomon kísérni a versenyzőket a műsoron kívül is, hiszen érdekes információkat tudhatunk meg róluk.

Építőkocka gyerekeknek
Szórakozás
Játszani mindenki szeret

Feltehetően nem lesz ember, aki vitába száll az írás címével, nevezetesen az állítással, hogy mindenki szeret játszani. Aki szeretne inspirációt meríteni a témában, ajánlatos ellátogatni a jatek-varazs.hu oldalra. Itt aztán kiderül, mennyire sokféle tevékenység belefér ebbe a kifejezésre. Tényleg igaz az állítás, hogy a játékszeretetet nem lehet kinőni, de nyilván …

Szórakozás
VV Soma őszintén válaszol

A magyar YouTube egyre csak fejlődik és mindenki megtalálhatja azokat a tartalmakat, amelyek felkeltik az érdeklődését. A Knobber Vlog igazán színes kínálattal szokott jelentkezni, hiszen a zeneajánló mellett, különleges vendégek is meg szoktak fordulni a videókban. Az egyik ilyen meghívott VV Soma volt, a negyedik kérdezz-felelek epizódban. Ezekben a részekben …

Szórakozás
Mennyibe kerül a New York repülőjegy?

Ha Önnek is szerepel a bakancslistáján New York meglátogatása, akkor ne késlekedjen, hanem szervezze meg az útját, hiszen nem olyan bonyolult eljutni az Amerikai Egyesült Államokba. Azonban sokakat aggodalommal tölt el, hogy mennyi pénz szükséges a New York repülőjegy kifizetése érdekében, hiszen a Nagy Alma bizony egészen messze van Budapesttől. …

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Close